JÓ TÖRTÉNETEK NÉLKÜL A VILÁG CSAK ÜRES DÍSZLET
STORYMAKER
Mindennapi betevőnk, a
EZ AZ EGÉSZ NÉHÁNY BLOGGERREL KEZDŐDÖTT, AMIKOR MÉG ŐK MAGUK
SEM TUDTÁK, HOGY AZOK. AZTÁN A SÁVSZÉLESSÉG NÖVEKEDÉSSEL,
MEG A SOCIAL MÉDIÁVAL FELPÖRGÖTT MINDEN
Ha öltönyös-nyakkendős marketinges vagy, kicsit csalódott leszel, ha megtudod, hogy az egész bulit ez a fickó indította el. Az áttörést nem más idézte elő, mint Oszama Bin Laden, 2001-ben, amikor belekormányoztatta a repülőgépeket a WTC tornyokba.
Az akadozó és fenntartásokkal fogadott hírszolgáltatók mellett hirtelen megjelentek az interneten közzétett személyes beszámolók, és sokan érezték úgy, hogy az itt olvasható "infók" valóságosabbak, szubjektívek és érzelmektől túlfűtöttek. Olyan fordulatokat használtak, mint az élőbeszédben, hitelesebbnek, valóságosabbnak, emberibbnek tűntek, mint a hírcsatornák.
Ez a nem-mainstrem kommunikáció mára odáig fejlődött, hogy a világ nagy része gyakorlatilag ezeken a felületeken kommunikál, tart kapcsolatot, ezekről a felületekről elégíti ki az információs, tájékozódási és kikapcsolódási igényeit.
Amikor ez kiegészült a kép- és videomegosztó szájtokkal,
a marketingesek a homlokukra csaptak, és újra feltalálták a content marketinget!
Ha tudnak szórakoztatóan, informatívan, okosan és viccesen kommunikálni a termékről vagy a cégről, akkor azt úgy fogják az emberek zabálni, mint az arany tornacipőben twerkelő plázacicás gifeket vagy Coelho bölcsességeit. Mi több, nem csak a vevők társaságába tudnak bekerülni, de még a gigantikusan drága hirdetési felületek költségein is tudnak valamennyit spórolni. Ezentúl nem a tartalom közé rejtik el a hirdetéseket, hanem a "hirdetés" lesz maga a tartalom.
Rulez!
Csakhogy van egy kis bökkenő:
tartalmat kitalálni egyáltalán nem egyszerű dolog!
Túl azon, hogy a marketingesek kulcsszavak bűvöletében élnek, a művészek meg a dramaturgiára esküsznek, iszonyat szükség van a kreatív vénára. Na most, ha azt mondom, ahány okos ember van, annyiféle határozott elképzelés is van a kreativitás mibenlétéről, akkor érzed, hogy amikor szöveget írsz, nem sokra mész velük.
Mennyivel könnyebb szabályt felállítani a kész dolgok alapján, mint új dolgokat teremteni, alkotni.
Na, szerényen történelmet írok, elmondom neked, hogy mi a kreativitás.
Kétfélével találkozhatsz. Az egyik a "csattanós" - amikor képes vagy felfedezni az egymástól távol eső dolgok közötti banális összefüggést. A másik a "tudatfolyamos" - amikor hétköznapi dolgok közötti váratlan kapcsolatot sikerül találnod.
Tovább gondolkodnod nem érdemes, mert jönnek a SEÓsok és soha nem igazolt tudományos érvekkel levágják a dédelgetve, vért izzadva kreált emberi szórakoztatásra alkalmas szövegedet.
(A rikácsolva mondott: Csapj le a nyerő cuccokra! - például egyáltalán nem kreatív)
AKKOR RÉGEN MINDEN JOBB VOLT?
EGY FRÁSZT! MÁTÓL MINDEN SOKKAL JOBB!
Ugyanakkor:
ELJÖTT VÉGRE AZ IDŐ, AMIKOR DÁVID KACAGVA BEELŐZHETI AZ ÖSSZES GÓLIÁTOT.
LETT EGY PLATFORM, AHOL KIFEJEZETTEN ELŐNY EMBERINEK LÁTSZANI.
Amilyen csábító a content marketingezés, olyan nehéz mindig frissnek, viccesnek, újszerűnek, okosnak, érdekesnek, stílusosnak, kellemesnek - egyszóval emberinek lenni. És mindezt napról napra, újra és újra bizonyítani.
Ha egy klasszikus kampány olyan volt, mint egy elszánt roham a csatamezőn, a content marketingezés inkább gerilla hadviselés. Ha a korábbi kampányaid lezúduló vízeséshez voltak hasonlóak, a content marketing inkább egy lassú sodrású, hömpölygő folyam. Niagara és Amazonas - elég jó hívószavak, hogy tovább olvass!
(Vagy ne. Soha többé nem kerülnek szóba ezen a honlapon.)