JÓ TÖRTÉNETEK NÉLKÜL A VILÁG CSAK ÜRES DÍSZLET

STORYMAKER

Blogok, posztok, PR cikkek

Domino

Zuhog.
Amikor a gyerekkel kijöttünk az iskolából, még épp csak szemerkélt, de amikor a hiperben is végeztünk, mindkét kezemben szatyorral, mellettem a gyerek, kezében a tornazsák meg a szendvicse, és szétnyílt előttünk az üvegajtó, szinte megcsapott a zuhatagszerű víztömeg hangja és ereje. Autó úgy 40 méterre.
Még szerencse, hogy a fiammal minden rosszra kaphatók vagyunk. Vigyorogva egymásra néztünk, aztán az autóra, a vízfüggönyön át.
- Indulás! - kiáltottam.
- Várj, várj, várj! - állított meg. - A kocsikulcs legyen a kezedben!
Tényleg, az lett volna a gáz, ha az autó mellett kezdem el magyarázhatatlanul sokzsebű ruházatom átvizsgálását, mert általában fogalmam sincs, melyikbe tettem a slusszkulcsot.
- Minden kész? Indulás!
Én nem tudom, a pocsolyák statisztikai eloszlását mi vezérli, de hogy gyerek trappolása során minden egyes lépése egy bokáig érő pocsolyában landolt – és csapott a nadrágomra, a szatyrokra térdig érő fröccsenéseket...
Végül is odaértünk.
Azt hiszem még életünkben nem pattantunk be ilyen szempillantás alatt az autóba.
Motor beindít, ventilátor az ablakra.
- Apa! Gőzölögsz!
- Te is. Vedd ki a tornazsákból a törölközőt, és törölgesd meg kicsit a hajad! 
Vihorászva, topogva értünk a bejárati ajtóhoz, forgolódva, egymást kerülgetve vettük le a kabátot, cipőket, amikor felharsant feleségem kiáltása.
- Megállni!
Értetlenül néztünk rá. 
- Anya, ronggyá áztunk – mondta méltatlankodva a fiam.
- Én meg most takarítottam fel. Irány a fürdőszoba!
Kezünkben a holminkkal, a földre rakott törölközőkön lépdelve bevonultunk a fürdőszobába. 
A kádban kellemes meleg víz. Mintha kihallatszott volna, mit gondolok, anya bekiáltott:
- A víz a gyereké! Neked ott van póló meg száraz ruha. Hajamat törölgetve mentem a konyhába puszit adni és köszönni. Anya épp az utolsó doboz joghurtot tette be a hűtőbe. 
- Kérsz egy teát? - nézett rám, és felém fordította a kezében lévő tabletet.
- Milyen teát? Előszoba márkájút? - néztem a képernyőre.
- Nagyon humoros... Nézd meg ezt a képet. Vennünk kéne valami ilyesmit. 
- Van fogas. Minek egy komplett budoár az előszobába?
- Előszobafal. Így mondják. De van benne kisszekrény, cipőtartó, tükör – ugye, milyen régen kérem, hogy szerelj egy tükrőt az ajtó mellé... de a lényeg ez itt - kocogtatta meg a képernyőt egy padra mutatva.
- Ez egy szögletes, párnás lóca. Mindjárt kiszúrtam én is...
- Haha.
- Jól van, de mégis minek?
- Emlékszel, amikor a múlt pénteken a főnöködék indultak haza, és féllábon ugrálva próbálta felvenni a cipőjét, mert egy vacak cipőkanalunk sincs?
- Aztán még le is térdelt...
- Hát ez az! Milyen gáz már? Meg a felesége. Mennyit toporgott, mert nem akarta a retiküljét lerakni a földre.
- Ja, én fogtam meg, amíg belelépett a cipőjébe, és felvette a kabátját.
- Szóval itt van ez az ülőalkalmatosság. Ez a szögletes lóca. Hogy én is humoros legyek. Az a neve, hogy Dominó. 
Gyerek kikiabál a fürdőszobából:
- Vesztek egy dinamót?
- Nem... Haladjál!
Átkarolom a feleségem, megjátszva elmerengek.
- Hát, igen... hányszor elképzeltem már, hogy csak ücsörgök az előszobában a bejárati ajtó mellett, mint egy portás... karácsonyra portás sapkát is kapok... később talán a liftet is kezelhetem...
- Kérleeek... tudod te, milyen jó lenne valamire lerogyni, amikor visszaérek a futásból? Hogy ne a falnak támaszkodva kelljen a cipőmet levennem, és ne a földre kelljen rakni a telefonomat, meg az izotóniás kulacsot...
- Hát hányszor mondtam, szálkás testű gazellám, hogy hagyd abba a futást!
- Van rajta indukciós töltő. Meg USB is, persze. És nézd, mennyi színben kapható. 
- Hát, mi tagadás, sokszor járkálok le meg föl az előszobában, hogy a fenébe, sehol egy indukciós töltő.
- És az hányszor van, hogy hazajössz a munkából és szaladsz az íróasztalodhoz, hogy mindjárt lemerülök! mindjárt lemerülök! de még egy fontos hívást várok...? - lejjebb görgetett a képernyőn.
Ott sorakoznak a Dominó padok vagy mifenék. Egyszemélyes, egyszemélyes tárolós, kétszemélyes, háromszemélyes... Tényleg, mint a dominók.
- Szerintem a kék, egyszemélyes tárolós elég lenne – mondom beletörődve.
- Zöldet mondtál?
- Nem. Kéket.
- De zöldet akartál, nem? Nézd, milyen szép az árnyalata.
Ránézek. Agyamban lassan formálódik a felismerés:
- Már meg is rendelted? Nehogy azt mondd, hogy megrendelted!
- Jövő héten hozzák. De hiszen most mondtad, hogy szerinted is jó lenne!
Gyerek kilép a fürdőszobából.
- Milyen dinamót veszünk?
- Hol a teám?
- És még ezt is nézd csak meg...
Haladjunk már... 

Domino.
Sokoldalú, modern vonalú és felszereltségű ülőalkalmatosság divatos otthonokba.
Mindig tudni akarod, hogy hol a gyerek? 
Ülni fog a Dominón, tik-tokozik és tölti a telefonját. 

Elex

Szombat délután, nyugi, én meg a hírek olvasgatása közben elszundítottam a dolgozószobámban lévő kanapén.
Azt álmodtam, hogy egy kis villanyvasút kering körbe-körbe, zümmögve, amikor a gyerekek visszafojtott kuncogása vegyült az álombéli zümmögés hangjai közé.
- Nyomd meg mégegyszer!
- De apa azt mondta, hogy nem szabad.
- Alszik. Nem látja meg.
Ennek a fele se tréfa, gondoltam, miben mesterkednek ezek az ördögfiókák? Egyik szemem félig kinyitom. A szemben lévő, úgy egy méter magas, térelválasztónak használt könyvespolc mögül jönnek a zajok. Zümmögés, vihorászás, aztán megint zümmögés.
Erre már kinyitottam a másik szemem is. Épp jókor. Folyamatos, halk zúgástól kísérve felbukkant kisebb gyerekem, Flóra kobakja, aztán kipirult arcocskája a könyvespolc mögül.
Négykézláb állt az elektromos íróasztalomon, még emelkedik, amikor a tekintetünk összetalálkozik.
- Peti. Azt hiszem, lebuktunk. Ébren van! 
Csak semmi hirtelen mozdulat, gondoltam, rámosolyogtam.
- Szia apa. Jól aludtál?
- Szia kicsim, igen, csak nem álmodtam valami jót...
Közben Flóra zümmögve, leereszkedve eltűnt a könyvespolc mögött. A két gyerek egy szemvillanás alatt szaladt oda hozzám. 
- Mit álmodtál? - kérdezte első Péter, vagyis a Peti - Volt benne Vasgólem?
- Nem... Vasgólem nem volt benne. Két kisgyerek volt benne, akik rossz fát tettek a tűzre...
- Mi voltunk azok? - érdeklődött Flóra - Mert akkor azt nem álmodtad. Tényleg mi voltunk...
- Na jó – ültem fel hirtelen a kanapén – Gyerekek! Még az eddigieknél is komolyabban mondom, hogy kérlek, lécci, lécci, ne játszatok az elektromos íróasztalommal, mert különben örihari. 
Annyira örültem, amikor megvettük. Tudjátok, hogy minden komoly munkát azon szoktam elvégezni. Fontos nekem, hogy...
- Fontos neked... hogy... mi?
Odaléptem az asztalhoz.
- Hol a laptop? Meg a papírjaim?
- Azok megvannak, odatettük a komódra.
Visszapakolok az asztalra. Laptop beállítva, csuklóm letámasztva, karom a szék karfáján.
Az asztal pereme alatti nyomógombbal kicsit emelek az asztallap magasságán. Arrébb tolom a laptopot. Kicsit még emelek az asztallapon. Így ni.
- Gyerekek! Ez munkaasztal. Ez a háziirodám.
- Nyugodtan mondd, hogy hómofix, tudjuk, hogy mi az – mondja Flóra.
- OK. Ez a hómofixem. Vagy hómofisz. Úgy talán még jobban is hangzik.
- Letörik, ha felmászom rá?
- Nem, nem törik le, ez egy Elex. Ez nagyon erős elektromos íróasztal.
- Tudjuk, mert...
- Ne! Nem szabad megmondani!...
- Miről lenne szó, ifjúság? - vonom fel a szemöldököm. - Nyugodtan elmondhatjátok. Bekapcsoltam a felejtőt, egy perc múlva nem fogok emlékezni rá, bármit is mondtok.
– Anya már állt az asztalon.
– Mi a jó fenét csinált anya az asztalon állva? - fakadtam ki hirtelen. Aztán nagy levegő...
– Nem baj, csak úgy érdekelne. 
– Becsavarta a villanykörtét a lámpába.
Kulcscsörrenés, ajtó nyitás-csukás szűrődik be. Aztán feleségem trillázó hangja:
- Hahó! Ki van itthon? Merre vagytok?
- Még 15 másodpercig tartsd kint - mondja hirtelen Peti Flórának, és már tereli is kifelé. 
Az odaszalad az anyjához, felugrik rá, nyakába csimpaszkodik.
- Úgy hiányoztál, anya, mi van a szatyorban?
Peti vadonatúj LEGO karórájának számlapját figyelve megszólal:
- Apa, mit is mondtam neked legutóbb?
- ...hát, hogy odatettétek a komódra...
- Flóra, működik! Beengedheted!
Kislányom és anya egymás kezét fogva belépnek.

- Sziasztok! - köszön anya derűsen. Peti órás keze még felemelve, én előre bámulva, két karomat az íróasztalon tartva ülök mereven. 
– Mi történt? Rosszkor jöttem?
– A lehető legjobbkor jöttél, anya – kiáltja első Péter, és odaszalad egy puszira.
– Anya, itt helyeztük el apát – mutat rám Flóra. - Az íróasztalánál. 
– Kétlem, hogy magától nem talált volna oda. Mióta megvettük ezt az Elexet, el nem mozdul onnan. Amikor nincs dolga, akkor meg csak úgy nyomogatja a gombokat, hogy le meg föl meg le...
Hangosan megköszörülöm a torkom:
– Milyen volt a torna? – terelem el a szót. – Ugráltatok le meg föl meg le meg föl, ugye? 
Feleségem közelről vizsgálni kezdi az arcom.
– Úgy, úgy. Le meg föl meg le meg föl... Tényleg minden rendben? 
– Na ugye, gyerekek, mondtam én... Az Elex elektromosan állítható lapmagasságú íróasztal kimeríthetetlen ötletforrás. Nem csak dolgozni jó rajta. Egy jól beállított Elex mellett szárnyalni kezdenek a gondolatok.

 Szerintetek ezt a blogot milyen asztalnál írtam?
Nem őrültem meg, hogy mást használjak, amikor itt van egy Elex! 
Hómofisz? Digitális iskola? 
ELEX – mindenkinek! 

Elex demo

Két dologtól fájdulhat meg a fejed igazán! 
Az egyik, ha a szomszéd gyereke egész délután hegedülni tanul. 
A másik, ha az íróasztalod magassága nem illik a testalkatodhoz. 
Ezt az utóbbit meg tudjuk oldani neked. 

Az irodabútorok földrészenként elfogadott szabvány szerinti méretben készülnek. 
Valahogy úgy, mint a konfekcióruhák, csak itt szűkebb a méretválaszték.
A probléma az, hogy elenyészően kevés szabványméretű ember él, és azoknak is csak egy még elenyészőbb része dolgozik irodában. Rajtuk kívül mindenki másnak kicsit, vagy nagyon kényelmetlen az átlagos irodai környezet. Sokan kapásból azt mondják erre, hogy ott a szék, azoknak többnyire állítható a magassága.
Na persze, de nem azért, hogy ellensúlyozza a felsőtested és az asztal – a munkafelület – közötti differenciát, hanem azért, hogy olyan magasságba tudd emelni, vagy süllyeszteni a szék ülőlapját, hogy a lábaidat 90 fokos szögben tudd a padlón tartani. Amúgy, ha jobban belegondolsz, a méret-kompatibilitás probléma csak fokozódik, ha a szék magasságát állítgatnod kell. (Tudod ki ereszkedik meg emelkedik a legtöbbet a teleszkópos irodai székekkel? A főnök gyereke, ha ovi után beszabadul.)
Nincs mese, ha szeretnéd a fej-, nyak-, hátfájást elkerülni, ha nem nyögdécselős Quasimodoként akarsz nyugdíjba menni, az asztalt kell megtámadnod! És ez nem is olyan egyszerű, mint elsőre gondoltad. Eleve egy irodában nincs annyi kallódó régi könyv, vagy műanyag tipli, amennyi az asztalod, az asztallapod megemeléséhez kellene.
Ha mégis rábukkansz a teakonyha szekrényének mélyén pár elfelejtett régi szakkönyvre, és juhéé! berakod az asztalod lábai alá, tuti, hogy valamelyik kollégád másnap azzal fogad, hogy „nem tudod véletlenül, hol lehet az »Így tervezz irodabútort 10 egyszerű lépésben« című könyvsorozat?” Erre mit tudsz válaszolni? Hát azt, hogy 4 egyforma, 10 centis, 2 centi széles fahasábért megmondod... Vagy, ami még rosszab, ha azzal menne oda a kollégád, hogy „neked milyen az asztalod?” Tökéletes – válaszolnád. OK, mert épp azt írja össze, hogy kinek kell az asztalát ELEX asztalra cserélni, hogy rendesen be tudják állítani az asztallap magasságát.
ELEX? Te miért nem tudsz erről? És különben is: mi az, hogy ELEX?
Így mondják, amikor elköltözik végre az elvált házastárs?
Délután a kollégád mintegy mellékesen odatesz az asztalodra egy prospektust: „Amúgy ezekről van szó” – mondja. A címoldalon nagy betűkkel az áll: ELEX – rugalmas magasságállítás elektromotorokkal! Beleolvasol, megnézed a letisztult formájú, szuperfunkcionális, modern asztalokat, csekkolod a méretválasztékot, szemeddel valami 50 centis dolgot keresel, hogy elképzeld, mekkora az, ha fél méterrel tudod az asztallap magasságát változtatni... Mikor a kollégáid már mind elmentek, óvatosan négykézlábra ereszkedsz, kihúzgálod a könyveket az asztal lábai alól, és egy A négyesre írt levél kíséretében a kollégád asztalára rakod őket.
„Nekem is kellene ELEX asztal! Vegyél fel a listára, légy szíves!” 

Otthon. 
Még nem érkezett haza a család, így egy teával a kezedben leülsz a kanapéra, lábaid felrakod a dohányzóasztalra...
Valami motoros fűrész szerű nyiszorgás szűrődik be az ablakon.
Egyre ügyesebb ez a kis Paganini – gondolod. 
Kortyolsz, lerakod, hátradőlsz és elszunyókálsz. 
Relax. (Elex.) 

Elex demo (poszt)

Mekkora lenne már, ha Lewis Hamilton forma-1 versenyző és Luka Doncic kosárlabdázó a pályafutásuk végén a te cégednél akarnának dolgozni!
Mondjuk kicsi rá az esély, de mégis... Na, akkor lennél bajban, amikor leülnének egyással szemben az új irodájukban.
Luka 201 cm, Lewis meg 174. Az egyik térdei az asztallap fölé érnének, a másik meg úgy érezné magát, mintha egy streetfood árusnál dolgozna – kívülről. Most, hogy ezt a kattintékony címet sikerült kivesézni rátérnék a lényegre:
Van olyan megoldás, ami tökéletesen kielégítené egy szálfatermetű kosárlabdázó és egy hm..., mondjuk így, a forma-1-ben ideáis testalkatú pilóta igényét.
Ez bizony az ELEX asztal.
(Gondolom nem csaptál a homlokodra, mert az egyből lejött, hogy ez az ALEX bútorgyár posztja 🙂 )
Az ELEX asztallapja olyan széles intervallumok között állítható, hogy Lewis simán töpörödhetne, Luka meg még kicsit nyúlhatna a mostani magasságához képest.
50 centiméter. Nem kevés. Az elektromotorok 2,5 cm/sec sebességgel emelik vagy sülyesztik az asztallapot. Csak mondom, hogy egy csiga ezt a távot 60 perc alatt képes megtenni. Az ELEX ennyi idő alatt már 9 méternél járna...
Na, térjünk vissza kicsit az irodába, az meg egy komoly dolog.
Az ELEXek sokféle méretben készülnek, majd szépen sorra vesszük itt őket egyenként, hogy melyik mire ideális. Ami szinte biztos: ha csak kicsit is eltér az alkatod a konfekciómérettől, jobban jársz egy ELEX asztallal, mint bármi mással.
Gombnyomásra testreszabod. És kész. Viszlát fejfájás. Isten veled fejbiccentőizom-görcs!
Lájkold a posztot és kedvelj bennünket!
Ha nem is veszel bútort, gyere vissza gyakran, szimplán okosan szórakozni! 

Boldog karácsony

Nagy badarság lenne, ha a karácsonyi készülődés helyett itt tallóznál, a fészbukon… 
Ám, ha már itt vagy, köszöntelek az ünnep alkalmából! 
Furcsa nekem az a lázas elszántság, ahogy cégek a partnereiket, lehetséges ügyfeleiket bombázzák a szeretet ünnepén. Meg máskor. 
Szerintem az ilyen alkalmak inkább személyesek. 
Úgyhogy, amikor itt alul a képen olvasod, hogy INDORA, akkor azt úgy vedd, hogy minden munkatársunk, egyesével. 
Mert kicsit ismerősök vagyunk mind. 
Ki faragta, ki kárpitozta, hegesztette, csiszolta, csomagolta a bútorodat, ki a szállítást isntézte, más meg mindenkit megelőzve megtervezte. Az a bútordarab, amit az INDORÁN vettél, magán viseli az indorások keze nyomát. Van egy két őrültebb figura (például én), aki még azt is el tudja képzelni, ahogy az indorás vevők ülnek az étkezőszékeiken, körülöttük a család, töltöttkáposzta, halászlé és bejgli illat keveredik az épp díszítés alatt álló fenyő illatával. 
A nappaliban szeleburdi gyerekek szaladgálnak a leheletfinom, törékeny gömbökkel, apa pedig rég lefoglalta a csúcsdíszt, mert azt mindig ő rakja a helyére.
Anya már eltervezte, hogy a frissen vásárolt két DOMINO padot beállítja sarkosan a fa köré, és ott lesz az ajándékbontogatás, kíváncsi, apa mit fog szólni hogy idén kivételesen nem zoknit és könyvet kap, hanem egy nyakkendőt, meg egy kalapot. 
Hát így. 
Egy mély sóhajtással gondoljunk azokra, akik egyedül karácsonyoznak. 
Őrizzük meg a hidegvérünket, ha sok a gyerek, a vendég és a rokonság, mert az egyre kaotikusabb készülődés közben lesz olyan pillanat, amikor anya leül a konyhában és maga elé meredve arra gondol, hogy most öt percig ne szóljon hozzá senki… 
Aztán meghallja, hogy nagyapa a kis Flórával felelsz vagy merszet játszik (Te mit kértél karácsonyra?), apa meg az anyósának magyarázza a DOMINO csatlakozóit, (nem, egyáltalán nem ráz, és a gyerek ujja se fér bele, telefontöltő) 
Anya ekkor már a szobaajtóban áll, a meleg fényekben csillogó szemeket, a mosolygó nagyszülőket nézi, Flóra gyöngyöző kacagását hallgatja, mert apának harmadszorra sem sikerült a csúcsdíszt ráhúzni a fa tetejére, mindig lefittyedt oldalra. 
Melegség árad szét a szívében, ami egy pillanat alatt jeges döbbenetté változik, amikor végre bekapcsolják a karácsonyfaégőket. 
Kék, piros, fehér, sárga, zöld ízzók össze-vissza villognak, mint egy stroboszkóp. 
Hát ennyit az arany karácsonyfáról, amit tervezett. Ám akkor első Péter, a Peti odamegy hozzá, felkéredzkedik a karjaiba, arcát két kis keze közé fogja és azt mondja neki: 
– Anya! Ilyen gyönyörű karácsonyfánk még sose volt!
Boldog karácsonyt mindenkinek!

Viszlát április

Egyre inkább hozzá kell szoknunk, hogy olyan, mint “tavasz” - nagymamáink gyerekkori csikorgó teleihez hasonlóan - kikopik a szótárunkból...
Fényes szelek, persze...:)
Bumm, a levelek egy hét alatt beborítják a fákat, és csing! két nap alatt kivirágzik minden, ami ki szokott virágozni. Volt ebben a hónapban egy választás, megérkeztek a Faktum új gépei, és azóta már ontják a bútoralkatrészeket. Bevezettünk egy új bútorcsaládot, a Colettet, amiből 9 nap alatt több, mint 100 megrendelés érkezett, köszönjük! A januári babák áprilisban már biztosan ránevettek az anyukájukra, akik lehet, hogy észre sem vették, mert ekkorra az anyukák megtanulnak 10 másodpercre is mély álomba merülni. Állva. 
Azoknak az anyukáknak, akik heteken belül várják a babájukat, már sehogy se esik jól a fekvés, egyre nagyobb és egyre többet mocorog a kis bébi a pocakjukban. Talán a bal oldalukon, párnával támasztva a hátukat, a hasukat. Hopp, milyen jól jön egy kispárna a térdek közé! Már biztos megvan a baba neve, és a babaszobájuk is be van rendezve, hogy minél simább legyen az átmenet anyuka biztonságos öléből a valóságos világba.
Ezernyi kétség és izgalom, egészséges lesz-e, lesz-e komplikáció, jó anya leszek-e, kicsi tartózkodás az első pár havi “szobafogság” miatt. Csigavér, anyukák, még pár hónap, és amikor először újra le lehet szökni a ház aljában lévő garázs-kávézóba inni egy koffeinmenteset műanyag pohárból, az olyan lesz, mint egy hawaii nyaralás!
Az első Faktum bútorok kicsi tulajdonosai épp az államvizsgákra készülnek 
(hogy elröppen 24-25 év!), és áprilisban is született 7777 kisbaba. 
Isten hozott benneteket!
Amúgy mindjárt itt az anyák napja, meg a gyereknap, és amikor a baba először hasra fordul, 
apuka abból ki fogja következtetni, hogy itt az ideje vásárolni a gyereknek egy biciklit.
Köszönjük az áprilisi társaságotokat, reméljük, sikerült örömet okoznunk azoknak, 
akik a mi gyerekbútorunkat vették meg!
Szülőnek lenni jó!
Szeretettel
Nanny Flower 

JungleFrame

Fordul a kulcs a zárban, ajtó nyílik, párom felhúzott vállával a telefont füléhez szorítva beszél valakivel.
Kiveszem a kezéből a szatyrot és az aktatáskát. Egyik válláról leereszti a kabátot, végre kezébe fogja a mobilt, kibújik a másik karjával is, elveszem tőle, felakasztom a szép új előszobafalon lévő fogasra, amit nemrég vettünk.
- ...persze, rendben, de már épp hazaértem... - rám néz, bocsánatkérőn grimaszol, közben rámutat a telefonjára. Jelzem, hogy rendben, és karomat összefonva nekitámaszkodom a nappali ajtófélfának.
- Egyszerűen nélkülözhetetlen vagyok! - rikkantja vidáman, amikor kinyomja. 
- Sziaaa, sziaaaa – néz rám mosolyogva, aztán arrébb lépve, kicsit teátrálisan hátrahőköl.
- Hát ez meg mi a fene? - néz kikerekedett szemmel a falon lévő új szerzeményemre.
- Sosem találod ki, te ősember.
- Hát így első blikkre az biztos, hogy iszonyat mértékben akciós volt... nem?
- Nem. De nem volt drága.
- Akkor esetleg valami dimenziókapu... vagy ablak, amin keresztül remekül látjuk a... a hátlapját.
- Langyos. A spirituális irány a jó irány.
- Ajjaj. Megvan! Mikroszekrény! Aminek nincs ajtaja. De mik ezek a drótok benne?
- Mond neked valamit az, hogy fotoszintézis?
- Persze. Amikor két fényképből csinálnak egyet.
- Vagy az, hogy flóra...
- ... valami margarintároló?
Közben persze alaposabban szemügyre veszi. Végighúzza az ujját az élein, kicsit kitapogatja a belsejét, megpendíti a huzalokat. Keresi a LED kapcsolóját.
- Á! Ez az első világítós hárfa, amit készítettél! De miért van föld az aljában? - Belefúrja a mutatóujját.
- Hé! Már benne vannak a magok! - szólok rá. Néz rám, mint egy hülyére.
- Pár hét, és kibújnak. Látom, kőbaltás, neked ez túl zöld. Ez, kérlek szépen, a családunk házidzsungele, óriásbonszaia, futóbabültetvénye, esetleg, ha nem kap elég szeretetet és persze vizet, akkor pedig a jövő tavaszi szárazvirág- kollekciónk a padlóvázába.
Hol rám, hol a falidzsungel keretére néz a szemével, miközben mutatóujjával hol rám, hol a keretre mutat.
- Ez egy... olyan izé... egy függőkert, kedves Szemirámisz?
- Hát, olyasmi. Nagyon hiszek benne. Képzeld, ha sikerül életben tartani, pár hónap és dús növényzet fejlődik a keretben, a huzalokba kapaszkodva. Tehetünk bele illatos fajtákat is. Még utána kell néznem, hogy pontosan mi illik bele.
- Venni kéne egy-két könyvet... ilyen kertészetit, vagy mit.
- Már vettem, amikor Petiék az iskolában babot meg búzát ültettek a tejfölösdobozba.
- Galamblelkű Szemirámiszom, nekünk miért nem elég a tejfölösdoboz? Jut eszembe: akkor most eltűnnek azok a cserepek a konyhaablakból?
- Isten őrizz!
- Őrizlek...
- Azok a friss fűszernövényeim! Ez más. Egészen más. Ennek spirituális ereje van. Gondozni kell. Szeretgetni. Másnak háziállata van, nekünk házinövényünk.
- Jaj, már féltem, hogy ugatni vagy nyávogni fog.
- De egy papagájt még vehetek bele, vagy milyen lenne, ha itt zümmögne egy kolibri.
- Vagy darázs. Á! Bedőltél a méhecskehotel dumának! Itt a lakás közepén! Eszednél vagy? Allergiás vagyok a méhcsípésre!
Közben leülünk a kanapéra.
- Nézd, egy emberi létre szánt lakásba amúgy is sok növény kell. Tisztán tartja a levegőt. Jó az atmoszférája. Szép.
Na, most ahelyett, hogy cserepek lennének itt egymás hegyén hátán, csinosan feltesszük ide a falra. Szigetelve van az alja, van belső világítása. Teljesen jó.
- Oké, oké... láttam a virágosnál csinos kis réz öntözőkannát, amikor anyáknapi virágot vettünk a gyerekkel. Akarnál egyet?
- Imádlak... - dorombolom. - De attól, hogy lett egy házidzsungelünk, még kapok virágot tőled, ugye?
- Hát majd szedek a függőkertből...
- Azt próbáld csak meg! Na, indulás a gyerekért az iskolába! JungleFrame – tájkép igazi tájból 

Raffinato

Ha a robotoknak lelke volna! 
Akkor az ön robotporszívója a Raffinato előtt megtorpanva félbehagyná a munkáját, megállna, és áhitattal felsóhajtana: „az időutazás mégis lehetséges! Ez a méltóságteljes, jó illatú űrhajó is bizonyára a jövőből érkezett, de legalább egy sokkal fejlettebb civilizáció nagyköveteként!” 
A kicsiny robot a töltőre csatlakozva többször megfigyelte, hogy a családban élő emberi lények 
felváltva - vagy egyszerre többen -, ráülnek, hátradőlnek és… …és hosszasan nyugalomban maradnak. Olyankor biztosan telepatikus kapcsolatba lépnek a jövőbéli rokonaikkal. 
Hogy a Raffinato nem csak a robotok elektronikus szívét dobogtatja meg, bizonyítja az is, hogy amikor idegen emberek, vagyis a család barátai először meglátják, ősi, atavisztikus hangokat hallatnak. Ilyeneket, mint : „Wow!” vagy olyat, hogy „Aaaahhh”. És nyomban ráülnek. A Raffinato gyönyörű, méltóságteljes és futurisztikus. A fantasztikus bőr, a dönthető fejtámlák, a relax funkció mellett elsőre fel sem tűnik a dizájnos króm lábazat.  Ez az ottomános sarokülő bútor jobbos vagy balos állásban is elrendezhető.
El tudna képzelni egy Raffinatot az ön otthonában?  
Most jó áron meg is veheti, készletről kínáljuk!
Premio - home & design

Hagrid

Ami Hagrid a Harry Potterben, az a sarokszekrény a Faktum kínálatában. 

A sarokszekrény cukiság faktora elenyésző, böhöm nagy, mafla, de szerethető és megbízható figura. Ha azt mondom, hogy a legtöbb gyerekszobában van egy átlag másfél köbméteres üreg, ami az egymásra merőleges falak mentén elhelyezett bútorok találkozása mögött alakul ki, és ami semmi másra nem jó, csak arra, hogy gyűljenek benne a porcicák, az elpattant labdák és a papírrepülők, akkor már is derenghet, hogy miért gyártunk sarokszekrényeket. 
Isteni a helykihasználásuk! 
Ez konkrétan azt jelenti, hogy egy gyerek egész éves teljes ruhatára belefér, még 7-8 éves korában is. Plusz a strandlabdák, felfújva, a gyereksílécek, a komplett Barbie kastély meg a “motor”, ami a mostani elképzeléseddel ellentétben egy rikítózöld, nyiszorgó, műanyag háromkerekű cucc, amivel az összes ovis közlekedik. 
Szóval nagy és praktikus. 
És ha mindezek után nem veszed fontolóra a sarokszekrényt, elmondom a legéletszerűbb szerepét, amire most, az angyalkás-tipegős ábrándozások közepette nem is gondolsz:
4-5 éves korában a gyerek így is, úgy is vagy elmegy világgá, vagy bevonul a szekrénybe. 
Na, szerinted hol lesz nagyobb biztonságban?
Legyél praktikus! Legyen a gyereknek sarokszekrénye! 

Baba

Az első időszak nagyon különösen telt. 
Először is megfigyeltem, hogy anya borzasztóan messzire is el tud menni tőlem, és csak egészen homályosan látom olyankor az arcát. 
Aztán rájöttem, hogy ha alszom, akkor nincs is ott velem. Egyszer ugyanis korábban éhes lettem, kinyitottam a számat, és sehol semmi! Szerencsére épp csak kicsit kiáltoztam és már fel is bukkant az arca a zenélő forgó mellett. 
Ilyenkor mindig azt mondja énekelve: „jól van baba, itt az anya!” 
A zenélő forgó a kedvencem. Olyan vicces!
Jó kis lakásom van. Tágas. Kényelmes. Jó a kilátás. Anya úgy nevezi: „babaágy”. 
Például: „beleteszlek a babaágyba”, dehát ez olyan értelmetlenül hangzik. Ez nekem a lakásom. Csak pancsolni szokott kivenni. Meg enni.
Enni nagyon szeretek. Olyankor látom, hogy egész jó kis világ van itt körülöttem. Valahogy passzolnak a dolgok. Itt van például ez a magas valami, amire anya rátesz, hogy kicserélje a 
pelenkámat. Anya úgy hívja, hogy „pelenkázó komód”. Figyelik? Megint egy értelmetlen szó. Hát anya pelenkáz! Nem a komód!
Na, innen mindent jól szemügyre tudok venni. Mindjárt itt a kezem ügyében egy szép, színes doboz. Azt egyszer végre sikerült felborítanom. Nagyon izgalmas volt. A semmiből apró, finom kis porszemek gurultak elő, illatosan, csendben. Mint egy mesében!
Úgy láttam, anyának is tetszett, mert egyből visszaállította, hogy újra felborítsam. 
Később valami oknál fogva áttette egy „polcra”, ami a pelenkázó mellett áll. Ezt a polcot még nem érem el, de jól meg szoktam figyelni evés közben. Ez a polcos szekrény belül óriási. Az összes ruhám belefér. Pontosan nem tudom, hány ruhám van, de töménytelen lehet.
Egyszer, már épp az utolsó patentot pattintotta be anya a friss, puha, illatos tipegőmön (haha! nem is tudok még járni), én meg gondoltam megviccelem, és jól bekakáltam.
Erre egy mozdulat, a tipegő a szennyesben és már ott is volt a kezében egy másik, tiszta. 
Azt hiszem, ezt nyugodtan nevezhetjük varázslatnak. 
Hogy szalad az idő! Már vagy ötszázat aludtam ebben az ágyban. 
A felnőttek ezt úgy mondják, hogy „három hónapos a baba”. 
Nem sokára már egyedül kezelem a zenélő forgót. 
Szeretek ébren lenni, mert olyan jó bámészkodni. Megfigyeltem, hogy elég sok, úgynevezett „szekrényem” van. Még nem tudom, mit kezdjek velük, de egyelőre elég, ha anya vagy apa időnként előkap belőlük valami színes dolgot, mozgatják kicsit az orrom előtt, aztán visszateszik. Ha megtanulok járni, első dolgom lesz szétnézni ezekben a szekrényekben. Apropó, Apa. 
Eleinte azt hittem, anya szórakozik velem, hogy elváltoztatott hangon beszél énekelve, de nem. Az apa egy teljesen másik figura. És mindig produkálja magát. 
Csak amikor sírok, azt nem érti. Néz mosolyogva, mormolja énekelve az értelmetlen szavakat, meg kikiabál anyának, hogy „te, sír ez a gyerek!” 
Azt hiszem, ha tudok majd beszélni, első dolgom lesz közölni vele, hogy: 
pelenkázókomód!  

Ducato

- Mi a jó fene történt? Hogy nézel ki? Merre jártál? - anya kiabálásába beleremegett az egész lakás. Első Péter, vagyis Peti, a fiunk áll az előszobában, riadtan tekintget jobbra balra, sisakja félrecsúszva a fején, térdvédőjéből könyökvédőjéből csurog a koszos víz. 
Úgy általában, az egész gyerek olyan szutykos, sáros, mint Minyon kutyánk szokott lenni 
egy-egy késő őszi, folyó parton tett séta után. 
- Aszta! - kiáltok vigyorogva - Csatornáztál?
- Anya mondta, hogy ne üljek állandóan a számítógép előtt, hanem menjek ki. Én nem is akartam, de aztán elmentünk a haverokkal a deszkapályára - mondta panaszosan a kölök.
- Á! A deszkázás a szárazföldi dolog. Nem? De. Amit te csináltál, az inkább szörf.
- Mi?
- Hullámlovaglás. És leestél a lóról.
- Át akartam suhanni egy tócsán. Ki gondolta, hogy egy félméteres kátyú van alatta... Azt persze meg se kérdezitek, hogy nem ütöttem-e meg magam?
- Nem ütötted meg magad? - furakodik előre Flóra, a húg - Wow, de menő! Anya! Holnap én is elmehetek deszkázni?
- Nem. Nem ütötted meg magad? - kérdezi anya.
- De.
Peti durcásan elkezdi lerugdosni a lábáról a cipőt, próbálja kihúzni a karját a víztől rátapadt pólóból. Ajjaj, a szuszogásából hallom, hogy már sajnálja magát.
- Persze, mert ti csak magatokkal törődtök! - fakad ki elkeseredetten. - Hogy jaj, milyen lesz az előszoba, jaj, bepiszkolod a fürdőszobát... de, hogy mindenki rajtam röhögött a pályán, az nektek mindegy!
Kész! Anyát le is fegyverezte. 
Odalépett és a kosszal mit sem törődve magához ölelte Első Pétert, aki vacogva bújt hozzá.
- Gyere kicsim, mosakodni - terelte a fürdőszoba felé.
- Na, milyen az új fürdőszobabútor? - rikkantottam - Most állítottam be!
Amíg anya megnyitja a csapot és beállítja a hőfokot, Peti a szekrényeket nézeget:
- Ezek belül üresek? - húzza ki a mosdókagyló alatti egyik fiókot - Ja, nem. Tisztítószerek. És ebben? - húz ki egy másikat a baloldalon. Üres.
- Abban lesznek a nem szépészeti piperék - mondom bennfentesen
- Nem szépészeti piperék? Olyanok eddig is voltak?
- Hát, olyanokra gondolok, mint hajszárító, hajsütő vas, borotvák, ilyenek.
Anya megérkezik egy fél köbméter, összehajtogatott törölközővel:
- Peti, nyisd ki légyszi a jobb felső szekrényt... - anya egy mozdulattal betolja az összes törölközőt az üres tárolóba.
- Peti, ebben a fiókban a te cuccaid lesznek. Amabban meg a Flóráé. Nincs többé veszekedés, hogy hol az úszószemüvegem, meg hol a buborékfújóm.
- Meg a virágos úszósapka - teszi hozzá Flóra.
- Kinek kell a te béna virágos úszósapkád! Azt te szoktad saját erőből elhagyni.
- Gyerekek, nehogy elkezdjetek veszekedni! Na, milyen?
- Kúl - mondja Peti - Az egészet felragasztottad a falra?
- Csavarokkal. Olyan, mintha lebegne. És nem ázik el az alja, amikor anya felmossa a fürdőszobát.
Peti a vizet lötyköli a kádban.
- Már jó. Akkor megfürdök - majdnem ösztönösen vetné le az alsónadrágját, de megállva a többiekre néz - Kimennétek?
- Persze, persze, fiatalúr, már itt sem vagyunk.
Ahogy becsukják maguk mögött az ajtót, anya ösztönösen lekapcsolja a villanyt és döbbenettől kimeredt szemekkel elkiáltja magát: 
- Flóra!
Az előszobából két sáros csík fut be a nappaliba, a végén Flóra áll billegve a gördeszkán.
- Tudok gördeszkázni - rebegi, önmagától ámulatba esve.
A szülők kikerekedett szemmel nézik, ahogy a deszkáról csöpög a sáros trutyi. 
- Villany! - hallatszik Peti méltatlankodó hangja a szép új fürdőszobából.